Európában volt a népességhez viszonyítva a legnagyobb halálozási arány.
Carlo Ancelotti Bajnokok Ligája-döntős csapata már az első félidőben eldöntötte a meccset.
A londoni találkozón a manchesteriek veszélyesebben játszottak, ám a hazaiaknak is voltak nagy helyzeteik, gólt viszont csak a vendégek szereztek.
A hosszabbítás csupán 15 másodpercig tartott.
A multifunkciós sportpályát a helyi alapiskolások használhatják, de sport- és kulturális rendezvényeket is lehet tartani.
Giroud már korábban bejelentette, hogy távozik Milánóból.
Az Egyesült Államok segítsége "már úton van."
Ebben az évszakban, ezeken a területeken nem ritka a fagy.
A kiállításon a gödöllői Czédly Mónika által készített replikákat tekinthetik meg a látogatók.
A véradással kapcsolatos összes információ megtalálható a www.ntssr.sk oldalon.
A 2,6 méter magas festmény négy éven keresztül készült.
Prágában a skandináv rangadón kiélezett csatát vívtak egymással a csapatok.
Rudolf Huliak áprilisban jelentette be, hogy az SNS Harabint akarja jelölni a tanácsba.
A Joost Kleint védők szerint „ijesztő mozdulatot” tett a kamerát irányító operatőr felé, de nem bántotta.
Az A5-vitamin, a több mint 80 év után azonosított új vitamin megnevezése és kategorizálása különösen fontos.
Danko nem lenne az, aki, ha sokáig kibírná dilizés nélkül.
A projekt részeként játszóterek és sportpályák, közösségi területek és zöld infrastruktúra alakítható ki.