Mesélt már nekünk arról, milyen emlékek fűzik szülőfalujához, Alistálhoz, de édasápjával való találkozásáról is hallhattak, és mi történt azután, hogy utoljára látták.
A VIII. Onlinestavba ligában egyeduralkodó az Ekecs-Apácaszakállas alakulata.
Gyermeknapot tartottak a dunaszerdahelyi járásbeli községben,
Összegyűjtöttünk mindent, amit a közelgő U21-es labdarúgó Európa-bajnokságról tudni érdemes.
A szerelvényekhez Bécsben autóvonatokat csatolnak.
"Nagyon életképes a mozgalom" – értékelt tömören mindjárt az elején Csepi Zsuzsa, a bábjátékos zsűri elnöke.
Az ukrán elnök kijelentette, hogy Oroszország továbbra is figyelmen kívül hagyja a tűzszünetre vonatkozó nemzetközi felszólítást.
Az első gyakorláson első brit Lando Norris (McLaren) ezúttal negyedik lett.
Az idegenforgalmi és sportminiszter Robert Kaliňák védelmi miniszterrel máris tárgyalt erről.
A rendőrség pénzmosás gyanúja miatt vizsgálja az ügyet.
Ki kapta vissza a szlovák állampolgárságát, és ki az, aki el sem veszítette? Vajon 27 év után tényleg kijöhet a börtönből Mikuláš Černák, a szlovák maffia egykori vezéralakja? Ezekre a kérdésekre keressük a válaszokat.
Május 31-én, szombaton már melegebb idő várható, és valószínűleg ismét trópusi nap köszönt be.
A versenyközpont, a rajt és a cél helyszíne a felsőszeli futballpálya.
A kormányfő lát lehetőségeket a szlovákiai idegenforgalomban, és előnyösnek tartja, hogy most először sikerült minisztériumi igazgatás alá vonni az ágazatot.
A másodpercenként 50 köbméteres áradat három nap alatt teljesen elöntötte a több mint száz méter mély bánya valamennyi részlegét.
Az 57 éves olasz szakember a portugál Sergio Conceicaót váltja.
Felesége lélekjelenlétének köszönhetően nem fulladt meg.
Az ambulancia fogadja a cukorbetegségben és a magas vérnyomásban szenvedő gyerekeket is.
Az amerikai cégeknek most számos importadóval kell megküzdeniük.
Aszta hétszázát! A korrupcióért elítélt jegybankelnök, Peter Kažimír is nagyon tiszta gyerek, már-már steril nemde? Akárcsak szegény, szerencsétlen Pčolinský?
Na, ezért nézünk ki úgy, ahogyan kinézünk. Mert a nemzeti bankokban is nemzeti sport a lopás.
A rendőrség emberkereskedelem folytatólagosan elkövetett bűntette miatt emelt vádat a 17 éves lány ellen.
A gyanúsított jelenleg rendőrségi fogdában vár az ellene szóló vádemelésre.
A vb-pontversenyben vezető ausztrál Oscar Piastri ötödik lett az első gyakorláson.
Az új szabályokat megszegő utasokat a leszállás után jelenteni fogják.
Pénteken délután tragikus kimenetelű közlekedési baleset történt Nyitra közelében.
Az első negyedévben 10 342 gyerek született, 1299-cel kevesebb, mint a tavalyi év azonos időszakában.
Tomáš Zdechovský EP-képviselő arra a kérdésre, kitől jött az utasítás, azt felelte: „Kérdezzék meg a belügyminisztert és Robert Ficót.”
A tervezetet a PS-hez tartozó Lucia Plaváková és Ondrej Prostredník nyújtották be.
Az izraeli hadsereg több alkalommal is lövöldözéssel oszlatta szét az élelmiszerért sorban álló tömeget.
Az államfő szerint a szövetségnek „nem csak ígéreteket kellene tennie a tagjelölt országok irányába, hanem végrehajtania is azokat”.
Az elmúlt idény történéseiről, a csapatról és a klubhoz való viszonyáról beszélgettünk a csapat vezetőedzőjével.
„Ártatlan vagyok, a cselekmény nem történt meg, nem követtem el semmit” – jelentette ki.
A szakértők szerint Szlovákia meghaldhatja a pandémia előtti rekordját az ideátogató turisták számában.
Egy Citroen és egy Alfa Romeo karambolozott, a Citroen lerepült az útról és az oldalán állt meg.
A férfi halálának a körülményeit vizsgálják, ahogy a szóban forgó sajt eredetét is.
Hakan Fidan szerint „a helyzet optimistább irányba fordul”.
A fickó nem volt hajlandó drogtesztet végezni.
A szakértők szerint Szlovákiában minden hetedik pár esetében meddőség gátolja a gyermekvállalást.
Szombaton rendezik a döntőt.
Egy utcát teljesen lezárnak.
A tárcavezető szerint a mesterséges intelligencia oktatásban való alkalmazása pozitív hatással lehet az egész országra.
A megyei képviselő-testület a májusi ülésén hagyta jóvá a gazdasági, kereskedelmi, mezőgazdasági, kulturális és idegenforgalmi együttműködést.
„Tollat, tollat! Akkumulátorokot, mosógépeket veszek!”
Nemzetgyalázás, fajgyűlölet és bűncselekmény pártolása miatt emeltek vádat ellene.
A rendőrség hangsúlyozta, hogy bár lovaskocsiról volt szó, ez is közlekedési eszköz számít, amely teljes figyelmet és felelősséget igényel.
Elfogtak egy kerékpártolvajt.
Az interneten ismerkedtek meg.
Az állat borzalmas kínokat élt át, mielőtt elpusztult.
42,5 millió eurót osztott szét az állam panziók építésére. Erős azonban a gyanú, hogy egyesek nem turisztikai célra, hanem családi házuk – sőt, vidéki haciendájuk – felépítésére fordították a támogatásokat.